WITH LOVE FOR PEACE – Segítő design, a DOT for You kampánya egy jó ügyért

WITH LOVE FOR PEACE – Segítő design, a DOT for You kampánya egy jó ügyért

Nem mindennapi összefogással valósult meg a DOT for You legújabb terméke, a KIJEV Poszter.

“Partnereinknek hála közös erővel álmodhattuk meg új, prémium papírból készült, holo ezüst csillogású plakátunkat, mely nemcsak a szobád falát díszíti majd, de emlékeztet arra is, hogy a legsötétebb időkben milyen fontos a szolidaritás.” 

“Hazai design márkaként évek óta működünk együtt azokkal a nyomdákkal, műhelyekkel, cégekkel, vállalkozókkal, akik most, amikor segítséget kértünk, első szóra mozdultak. Mindenki pro bono dolgozott azon, hogy létrehozzunk egy támogatói terméket. Így jött létre a KIJEV Poszter kollekciónk, aminek a megvásárlásával az orosz-ukrán háború elől menekülő családokat támogatod. “

 

A poszterek eladásából befolyt összeget a MIGRATION AID non-profit szervezetnek utalják át, akik a háború kitörése óta folyamatosan dolgoznak azon, hogy a Magyarországra érkező menekült családokat segítsék.  “Fontosnak tartjuk, hogy ne csak magánemberként, de design márkaként is segítsünk, és demonstráljuk a véleményünket. Nemet mondunk a háborúra, az erőszak minden formájára, szolidárisak vagyunk a szabadságukért küzdő emberekkel.”

A DOT for You város poszter sorozatában kapott helyet a támogatói plakát, kézzel készült egyedi nyomatokként, a KIJEV Poszter kollekció.

 

A KIJEV Poszter A4 méretben, 350 g-os újrahasznosított Blue Angel, Eco Label minősítésű papírra, holo-ezüst prégeléssel készült, limitált, 500 példányos szériában, kimagasló minőségben. 

Ha teheted, támogasd Te is a projektet, segítsünk együtt! Vásárolj egy KIJEV Posztert és vidd hírét ennek a jó ügynek. Bízunk benne, hogy a támogató vásárlásoddal sikerül elérni a kitűzött célt: szolidaritás + összefogás + szeretet = segítő támogatás. Egy megosztás is sokat jelent.

Hol tudod megvenni?

A DOT for You márka webshopjában

https://dotforyoushop.com/

 Akik összefogtak a jó ügyért

EPC Nyomda | Zorán Aranyozó | Digitalpress | Balog Címke System |és

a DOT Csapat: Gelley Márk, Hegyi Csaba, Mayer Kitti, Baglyas Erika

 

Tudj meg többet a MIGRATION AID tevékenységéről

https://migrationaid.org/

 

#migrationaid #dotforyou #withloveforpeace #solidarity

#prayforukraine #stopwar #peace #cooperation #helpingcommunity #donation

  

WEB |https://dotforyoushop.com/

INSTAGRAM | https://www.instagram.com/dotforyou_

FACEBOOK | https://www.facebook.com/DOTforYOU

TIKTOK | https://www.tiktok.com/@dotforyou

E-MAIL | info@dotforyou.hu

MOBIL | +36309112726

No Comments

Leave a Reply