Fenntartható, etikus, szexi – Interjú Kaptay Annamarival

Fenntartható, etikus, szexi – Interjú Kaptay Annamarival

Aktívan sportolsz, jógaoktató vagy, emellett festesz és piacra dobtad a saját márkádat. Melyik volt előbb, a sport vagy a művészet szeretete? Vagy ezek a dolgok mindig is összekapcsolódtak az életedben? 

Egyértelműen a művészet volt hamarabb. Mindig is elvont, kreatív gyerek voltam, 5 éves korom óta zongorázom, akkoriban zongoraművészt akartak belőlem nevelni, különösen az akkori tanárom, de én mindig is rettegtem attól a gondolattól, hogy egyetlen dolgot válasszak hivatásomnak és az töltse ki az egész életem. Túl sok minden érdekel és foglalkoztat. A sport csak később, 20 éves korom körül jött be az életembe és csak akkor szerettem bele igazán, amikor megtaláltam annak is a kreatív oldalát. Sosem tudnék egy edzőteremben súlyzókat emelgetni (próbáltam).

 

Nagyjából 10 évvel ezelőtt az első deepWORK órámon szembesültem vele, hogy a mozgás is lehet művészet. Azonnal magával ragadott, ahogy egy tökéletesen kiválasztott zene lüktetésére bontakozik ki egy mozdulatsor és áramlik át egy következőbe. Az pedig csak a ráadás, hogy a tested összes kis izmát egyszerre dolgoztatod és formálod közben. A zene nálam abszolút összekapcsolódik a mozgással, a mozgás pedig a vizuális megjelenéssel, így fonódik egybe a márkával (elsősorban persze a sport kollekcióval). A ruhatervezés és a festés pedig folyamatosan egymást inspirálják és itt be is zárul a kör. 

 
Az alkotói munka és a sport már önmagukban is rengeteg időt és energiabefektetést igényelnek, te mégis mindkét területen sikeresnek bizonyultál. Szerinted mi a siker kulcsa? 

Szerintem mindenki számára mást jelent a siker és pont ezért működik jól a világ. Valaki attól érzi magát sikeresnek, hogy egyre magasabb beosztásba kerül egy cégnél és egyre több pénzt keres, valaki attól, hogy felnevel 3 gyereket, valaki pedig attól, hogy megvalósítja önmagát.

 

Nekem a siker egyértelműen és gondolkodás nélkül a szabadsággal és a teremtéssel egyenlő. Azzal, hogy nem részfeladatokat látok el, hanem a semmiből teremtek valami újat. Azzal, hogy én döntöm el, hogy ma egy jóga-mozdulatsort szeretnék összerakni és nézni, ahogy mások beleengedik magukat abba a zenébe, abba a lüktetésbe, abba az áramlásba és mozdulatsorba, amit én hoztam létre, vagy épp egy új kollekciót szeretnék megálmodni, megtervezni és megvalósítani. Azzal, hogy nem mások döntik el, hogy mikor utazom el, vagy mikor veszek ki szabadságot.

 

Bármivel is foglalkozik az ember, szerintem csak úgy lehet sikeres, ha hisz magában és abban, amit csinál, önazonos marad és a végletekig kitartó. Szerintem például nagyon sok emberből hiányzik a türelem. Nekem nagyjából 5 évembe telt, mire elkezdtem “normális” pénzt keresni azzal, amit minden nap építettem. Ezt az időszakot csak úgy lehet átvészelni, ha nem a pénzkeresés a fő cél, hanem a szenvedély, amiben nap-mint-nap létezel. Tudom, hogy ez a “higgy magadban” hatalmas klisé lett mostanában, de talán nem véletlenül. Nekem csak pár éve tűnt fel, hogy az emberek többsége mennyire bizonytalan és mennyi félelem és megfelelés nyomasztja őket.

 

Iszonyú szerencsés vagyok, hogy engem világ életemben elkerültek az effajta negatív gondolatok, amit egyébként abszolút a szüleim szabad, elfogadó, támogató és önzetlen szeretettel teli nevelésének köszönhetek. Szerintem az ebből fakadó általános önbizalom adja meg az embernek azt a lelki szabadságot, ami ahhoz kell, hogy például felépítsen egy saját márkát, vagy merje követni az álmait. Ha ezt nem kapjuk meg gyerekkorunktól kezdve, akkor pedig tudatosan kell arra törekednünk, hogy olyan emberekkel vegyük körül magunkat, akik motiválnak és felfelé húznak.

 
Miből vagy kiből nyered az inspirációt? 

A mindennapi életből, a benne rejlő színekből, formákból, állagokból, anyagokból, mozdulatokból, a körülöttem lévő emberekből, a szerelemből. Többnyire a pozitív dolgokból és nem a fájdalomból, mint mondjuk a zenészek, vagy a költők…

 
Mikor belevágtál a saját márkádba egyértelmű volt, hogy a fenntartható divat vonalán fogsz elindulni? Mit gondolsz, mit jelent ma környezettudatos életmódot élni? 

Máshogy bele sem vágtam volna. Nagyon fontosnak tartom, hogy a saját kis eszközeinkkel, a lehetőségeinkhez és tudásunkhoz mérten megpróbáljunk minél tudatosabbak és a legkevésbé környezetszennyezők lenni és erre motiváljuk a körülöttünk élőket is. Főleg most. Aki pedig divattal kezd foglalkozni, aminek van egy nagyon erős romboló oldala is, azoknak szerintem erre különösen oda kell figyelniük!

A márkám mottója a “Sustainable, Ethical, Sexy” ez áll a középpontban. Én például évek óta be sem teszem a lábam Fast Fashion üzletekbe, hiszen tudom, milyen könnyen el tud csábulni az ember, amikor párezer forintért meglát egy szép felsőt. Ilyenkor tartsuk észben, hogy egy 2-2,5-szeres szorzóval dolgozó, egyedi tervezésű darabhoz képest egy Zara vagy HM ruhán 11-szeres szorzó van, tehát valaki, aki megvarrta, az minimum éhezik, de már lehet, hogy nem is él, mert mondjuk összeomlott a gyár, ahol éhbérért dolgozott… Ezen kívül olyan silány minőséget állítanak elő elképzelhetetlen mennyiségben, hogy a Föld szeméttermelésének nagy százalékát ez adja. Én egyébként évente 1-2x vásárolok és akkor is csak lakásvásárokon, turkálókban, vintage üzletekben, vagy más tervezőktől.

 

Az öltözködés viszont csak egy apró szelete a környezettudatos életnek, a szelektív szemétgyűjtés, vagy az, hogy ne nejlon zacskóba pakoljuk a gyümölcsöt a boltban, vagy hogy ne palackozott ásványvizeket vásároljunk, hanem kulacsból hidratáljunk, vagy mosható vattakoronggal tisztítsuk le az arcunkat, már mindenkinek alapvető kellene, hogy legyen. A lényeg szerintem az összefogáson van, mert ha minden egyes ember megteszi ezeket az apró lépéseket, akkor még van némi esélyünk megmenteni a széteső világunkat.

 
Kérlek mesélj egy kicsit a MARI párduc logó történetéről és a szlogenről „Born to be alpha”. Miért pont ezeket választottad? 

Nagyjából 7 éve indítottam el az ALPHA névre keresztelt sport közösségemet. A kifejezés az elsőt, a legjobbat jelenti, ahol nem az a cél, hogy legyőzzük, hanem inkább motiváljuk és előre vigyük egymást (miközben inkább saját magunkat, a saját hátárainkat győzzük le és lépjük át). 

 

Sokszor hangzik el egy-egy keményebb, közös edzés után, hogy ezt csak itt, együtt lehet így végig csinálni, egyedül biztosan nem sikerülne. Ilyenkor szabadul fel a legtöbb boldogsághormon az emberben. Egyébként is olyan típus vagyok, aki annál boldogabb, minél több emberrel oszthat meg egy igazán csodálatos élményt, egyedül nem az igazi, még ha a legszebb helyen is van az ember és a legtökéletesebb mozdulatsort is viszi véghez.

 

Valószínűleg ezért is szervezem a többnapos elvonulásokat, a surf, sport és jógatáborokat, vagy a napfelkeltés edzés-sorozatokat is. Annál boldogabban élem meg a pillanatot, minél többen élik meg velem együtt. Aztán valahogy ezeken a közös edzéseken terjedt el a “párduc” és “párductest” kifejezés is, aminek már nem emlékszem a pontos eredetére, de mindenképp az erőt, a lendületet, a szabadságot, gyorsaságot, a szépséget, a titokzatosságot szimbolizálja. Mindent, amilyennek képzeljük, vagy képzelni szeretnénk magunkat, amikor felfutunk egy hegycsúcsra a naplementében, vagy amikor beleáramlunk egy dinamikus jóga mozdulatsorba. Szerettem volna ezt a lendületet, szabadságot és szenvedélyt továbbvinni, ugyanakkor ha megnézed a logót, ott van benne a játékosság is a kis kacska lábaival. Szándékosan nem tökéletes és pont ettől szép.

 
Az idei fürdőruha kollekciódon magyar nyelvű, vicces szlogenek is megjelennek. A személyes kedvencem (amit természetesen már meg is vásároltam :D) az „Erre bezzeg volt pénz” a tipikus magyar mentalitást tükrözi. Mit gondolsz mennyire könnyű ma Magyarországon érvényesülni művészként, legyen szó akár a divattervezésről, akár bármilyen más kreatív területről? 

Szerintem egyre nyitottabbak az emberek a kreatív szakmák felé is. Hét éve, amikor belevágtam a korábbi márkámba, még rengeteg előítélettel találkoztam és nagyon sok “barátot” veszítettem el. Borzasztóan sok (volt) a beszűkült gondolkodású ember, aki úgy gondolja, hogy a munka az igenis egyenlő kell, hogy legyen a szenvedéssel és a monotonitással, ha pedig valaki élvezi azt, amit csinál, vagy neadjisten’ a hobbija lesz a munkája, az nem is dolgozik “rendesen” és nem is érdemli meg, hogy pénzt keressen vele.

Ez vagy elkezdett megváltozni az elmúlt években, vagy én kerültem más közegbe, de nagyon erősen érzem a változást. Sőt, úgy látom, egyre többen merik felvállalni önmagukat és mernek változtatni az életükön. Szerintem sokkal több kreatív energia lappang az emberekben, mint gondolnánk, csak bátrabbnak kell lenni.

Azt is érzem, hogy az elmúlt 1-2 évben az emberek kiéheztek a friss dolgokra, amik feltöltik őket testileg és lelkileg is. A pandémia alatt sokan átértékelték az életet és azt, hogy mi fontos és mi nem, például lényegesen többen kezdtek el mozogni, mint bármikor korábban és rengetegen lettek nyitottak a slow fashion-re is. Erre mondaná a szerelmem, hogy “every cloud has a silver lining”, avagy a felhők fölött mindig kék az ég… 

No Comments

Leave a Reply